Vonat indul a 3. vágányról, négy ember száll fel késő délután. Mindenki csak haza szeretne jutni, biztonságba, ahol a saját kis világuk oltalmában némi komfortot érezhetnek a hideg és szürke hétköznapok után.

Szinte már lehet érezni az otthon melegét, a frissen sült sütemény illatát – pont olyat, mint amit akkor érez az ember, amikor hétvégén egy kiadós ebéd után a kanapén elszundít, és a sütőajtó nyílására ébred. Ilyenkor mindannyian nagy kedvvel sietünk a konyhába, hogy amíg hűl, csak a sarkát megszerezzük – még akár sunyiban is…

Mintha a gondolatainkat meghallva a vonat gyorsít.

Egyre közelebb és közelebb van a biztonság, ahogyan a vonat gyorsít. Istenem, de szeretnék már otthon lenni, megölelni azokat, akiket szeretek. Bárcsak ez a vonat odamenne… Bárcsak ne állt volna meg itt… Bárcsak lenne esélyem még utoljára látni őket. Lehetséges talán?