4. Szférák Vándorai Tábor

No, ez a pillanat is eljött, megnyitjuk a jelentkezést a 4. Szférák Vándorai Táborra!

Idén is várunk titeket nagyon kellemes, természetközeli helyszínen, az Árnyasliget táborban. Asztali és élő szerepjátékkal, wargame-el, társasjátékokkal és mindenféle egyéb menő programmal. Természetesen idén is folytatódik Miruvor története, még több érdekességgel (kissé jobban keretek közé szorítva, hogy ne zavarja a többi programot.

Hamarosan készül az esemény is, ahol szép lassan megosztunk mindenféle infót, érdekességet és hírt veletek.

Nagy szeretettel várunk mindenkit, találkozunk a 4. Szférák Vándorai Táborban!

Idén is viszünk néhány igazán jó társast, amit ritkán van lehetőségünk otthon játszani, vagy szívesen játszanánk bárkivel, és erre bíztatunk titeket is!
 
A rendszer ugyan az lesz, mint tavaly volt, a lenti táblázatba tudjátok beírni magatokat, a játékokat, amiket magatokkal hoztok, illetve jelezni, hogy mit próbálnátok ki szívesen a tábor alatt, hogy könnyebb legyen csapatot találni hozzá.