A barlang vasajtaja halkan csukódott be, de még így is hallani lehetett a rejtett kápolna csöndjében. Az egyszerű oltár előtt egy hófehér szerzetesi csuhst viselő alak imádkozott térdelve. Mozdulatlanul morzsolta némán a szavakat az ajkain, mintha meg sem hallotta volna a zajt. Pedig nagyon is tisztában volt vele.
Halk lépések közeledtek a vasajtó előtt és egy hasonló, de sokkal megviseltebb és piszkosabb csuhát viselő férfi jelent meg a gyertyafényben. A jövevény tisztességesen távolságban megállt az imádkozó mögött, arra várva, hogy megszólítsák. A kezében egy nagy, amorf vízhatlan csomag volt, amit úgy szorított a mellkasához, mintha az élete múlna rajta.
– Testvérem, nyugodtan lépj ide mellém az Egyetlen színe elé – szólalt meg az idősebb férfi, anélkül, hogy felállt volna az oltár elől.
– Nem akartalak megzavarni az imádban apát úr – szabadkozott az érkező, de engedelmesen előrébb lépett és letérdelt a rendfőnöke mellé.
– Ugyan, Ő akkor is hallja az imáimat, ha közben veled beszélgetek – felelte az apát. – Csak te tértél vissza?
– Igen – válaszolt szomorúan a szerzetes. – A nagyobb városok között még mindig a köd és a pokoli rémek az urak. A kisebb települések teljesen el vannak néptelenedve. Imádkozom azért, hogy a lakosok csak elmenekültek.
Az apát csak komoran hallgatott. Másfél hónapja öt szerzetes indult útnak gyalog Budapestről a Szent Székhez. Csak az egyikőjük tért vissza. Négy bátor férfiú, akik vértanúkká válltak a Hitért és a magasabb ügyért.
– Emlékezni fogok testvéreink mártíromságára és imádkozok az emberekért – mondta komolyan végül az apát. – Van hír Őszentségéről?
– Nem, nincs. A Szent Péter teret és az Angyalvárat teljesen feldúlták – hangzott a szerzetestől a gyászos felelet. – De a Biblioteca Apostalica megmaradt és sikerült bejutnunk. Megtaláltam apát uram – azzal átadta a csomagot.
Az apát remegő kézzel bontotta ki és a gyertyafényben egy ősöreg, tekercsekből álló könyv jelent meg. Az öreg szerzetes szinte olyan gyengéd örömmel érintette meg, mint szerelmes a kedvesét.
– Testvérem, belenéztél a visszafele úton? – kérdezte halk áhítattal – Nyugodtan mond meg, a kíváncsiság nem bűn.
A szerzetes vett egy bűntudatos, mély lélegzetet a válasz előtt.
– Igen, atyám. De nem értettem belőle egy szót sem. Még a betűk sem voltak ismerősek.
– Semmi baj fiam – mosolygott megnyugtatóan az apát. – A Végítélet kezdete előtt talán egy maroknyian tudták olvasni ezt a nyelvet és még kevesebben, akik meg is tudtak szólalni rajta. De még sok dolgunk van. És szükségünk Káin Gyermekei közül olyanokra, akik támogatják az ügyünket.
A szerzetes segített felállni az előljárójának.
– Mit vár atyám? – kérdezte végül az apáttól.
– Reményt. Reményt az Ellenséggel szemben.

Folytatjuk a budapesti vámpír krónikákat, továbbra is a Kamarilla szemszögéből. Szeretettel várunk új és visszatérő játékosokat!

Kép: Daniele Gay Daemonium

Hangulatkeltő zene:
https://www.youtube.com/watch?v=GxWiRU1wrPo&list=RDGxWiRU1wrPo&start_radio=1