Miután végigolvastam az újságot, aminek vezércikkét a jelek szerint én Henry Jackson írtam a szesztilalomról, – óhatatlanul elkezdtem papírra vetni ezeket a sorokat, nem is tudom, mintha grafomániában szenvednék… Félek, hogy mindaz ami az újság lapjain van igaz, és a legszörnyűbb rémálmunk kezd beigazolódni, irigylem a buzgó nacionalistákat, akik némi derűlátásra adnak okot, és bizony a juttatások és jutalékrendszer igazságos mivoltára és dacára szívesen a helyembe lépnének – mintha nem volnék több mint egy egy jól csengő név, az újság lapjain a cikekk mögött, ami ott figyel a tükörben látott és igen megviselt képmásommal, a személyi okmányomon, a sajtóigaoltványon és az útlevelemen…
Nem tudom, hogy a méltán kritizált bolsevikok, valamelyik illegális szeszfőzde vagy kollégám karrierje keresztezte a pályafutásával az enyémet, most mégis itt vagyunk – egy jachtban – ki tudja hol hánykolódva a tengeren, és az egy csónakban evezünk gyakori és bevett metaforája a regényeknek és az apokaliptikus hidegháborús félelem hajtotta nyomdagépek koholta írásoknak – olyan mintha fejbe vágtak volna ezekkel a rég elavult eszközökkel – fejem hasogat és alig emlékszem bármire. Amnézia gyötör, mint egy álombéli én-t, valami ideigleneset, ami és aki egy komoly beosztású férfit helyettesít mielőtt felébredne.
Hogy önök kik? Vélhetőleg feledettet (bút helyzetesítő barátaim) akikre méregdrága tintámat pazarlom… Vagy munkatársaim, igazándiból a kvalitásaimon kívül semmihez nem férek hozzá az agyamban, csak ahhoz a kevés dologhoz amit már sikerült kiderítenem. Félek hasonlóképpen járhattak maguk is, a puncs, a drága koktélok valamelyik alanytagja még borzasztóbb hatást váltott ki, mint amire az újság hasábjai között utalni merészeltem, Nácik, vagy bolsevik popularisták emlegetnek hasonló szikéket, mely megfoszt özönóságunktól, mint mikor önfeledten olvassuk az aznapi híreket. – Vélhetőleg napok óta hánykolódunk a csendes óceán vizein, és szavamra mondom, hogy a háborús gépezet a pokol kohói teljes erejükből hányják magukból az ónós savas esőt, az antropogén besorolást kapott kén és salétromsavat – a fent tapasztaltakhoz egyszerű só aligha elég… Szavamra mondom nincs bőr az embereken, vagy ha vannak is belső szerveik, hangszalagjuk, központi idegrendszerük az is deformálódott. Az egyik most csoszog lefelé a fedélzetről. Felemelem revolverem és meghúzom a ravaszt. Ébredjenek!
–
Egy csöpp spiritusz, nem tudom mi van velem – mintha ellentmondanék önmagamnak vagy csak a tudományos vonatkozásokat, a jelent próbálnám igazolni, és félelmeimet családtagjaim iránt, akik nem tudom hányan vannak és hol várnak rám, és vajon rájuk mi les, de mintha belőlem is előbújt volna a hideg racionalista, és végignéztem, ahogy az a lény elfogyasztja az ott fekvő, matrózruhát viselő vélhetőleg ájult útitársunk velejét. – Avagy vannak közöttük emberibb megjelenésűek is, de semmiben sem különböznek tőlük! – Nem tudom tanúja voltam e az értelem halálának az éhség orgiának vagy én lőttem fejbe az ismerős – ismeretlen idegent.