Ostern Leopold az asztalánál ült, amikor a szobában hirtelen megbicsaklott a fény. Nem a lámpák hunytak ki, a sötétség bentről, a szoba sarkaiból sűrűsödött össze, elnyelve a külvilág zajait. A levegő megfagyott, a nyomozó mellkasára pedig rászakadt az a fenséges, mégis fojtogató nehézség, amit egyetlen halandó sem képes megszokni.

Leopold nem nyúlt a fegyveréért. Ismerte ezt a jelenlétet. Az Új Világ urai nem kopogtatnak.

Az árnyékból kilépett az Autoritás. Arcát most is az az éjfekete sál takarta el, amelyből szinte sugárzott az emberen és szörnyetegen túli hatalom. Szemeiben a felsőbbrendű lények jéghideg lenézése vibrált, ahogy a nyomozóra és rajta keresztül a vámpírok egész fajára tekintett. Az Autoritások szemében a Kamarilla és a lázadók egyaránt csak sakkfigurák voltak.

Annak az éjszakai fajnak a tagjai, akiket ők zártak ketrecbe.

Az entitás megszólalt, hangja rideg volt, mint a sírbolt:

„Újra találkozunk, Leopold. A kocka forog, és a ti domesztikált élősdi fajtátok hamarosan végleg elbukik, ha nem tanul meg engedelmeskedni. Az Uralkodó türelme véges. Vagy összefognak és kitakarítják a saját szemetüket, vagy a Kamarillájuk a történelem süllyesztőjébe kerül, a lázadóikkal együtt.”

Leopold emberi nyomozóként megpróbálta megőrizni a hidegvérét, bár a sál feletti szempár fojtogató tekintete alatt minden szava nehézzé vált.
„A rendet fenntartjuk, a törvényeitek szerint. A vérdisztribúció zavartalan a boltokban. Miért jöttél hozzám?”

„Mert a rendetek egy illúzió, Leopold” lépett közelebb a lény, a sál fekete szövete mögül fagyos, ózonszagú lehelet áradt. „A Kárpátok lábánál, a sárban megmozdult valami, ami tizenhat évszázada alszik. Nem a test… hanem az az ereklye, amit az a bizonyos nomád hódító tartott a kezében. A Szakadárok lázadó csőcseléke már rátalált a nyomra. Ki akarják játszani a mágiát a mi rendünk ellen. Úgy hiszik, azzal a tárggyal átszakíthatják a fátylat, és felkelthetik a holtakat, hogy háborút indítsanak.”

Az Autoritás megvetően elmosolyodott a sál mögött.
„Ha elbuktok, és a Szakadárok szabadjára engedik a nekromanciát, az Uralkodó nem fog finomkodni. Egyszerűen kiirtjuk őket, az utolsó szálig, és mindenkit, aki képtelen volt kordában tartani őket. Ez az utolsó füles, amit tőlem kapsz, Leopold. Add át a háziállataidnak.”

Egyetlen szempillantás alatt a lény köddé vált. Csak a torkot kaparó kén és a megmagyarázhatatlan hideg maradt utána.

Részlet Ostern Leopold titkosított üzenetéből a Kamarilla helyi Legátusának:

„…Igen, jól hallotta, Legátus. Újra megjelent a fekete sál. Az Autoritás átadta az Uralkodó ultimátumát. Ha a Szakadárok megkaparintják azt a bizonyos tárgyat a Kárpát-medencei lelőhelyről, az Új Világ urai globális tisztogatást rendelnek el maguk ellen. Nincs több politizálás, vagy összefognak a lázadóik ellen, vagy mind elporladnak. Küldjék testvéreteiket a koordinátákra. A játék elkezdődött, és Isten nem kockázik.”