A homály ölelése – Magency (Nemundir 2.0)
- Dátum: június 27
- Helyszín: 10 Minutes Bistro
- Cím: Futó u. 47-53,, 1082 Budapest
- Elérhető helyek: 3(4)
- Mesélő: Lambert Tóth
Örülök, hogy végre sikerült találkoznunk. Kérlek hallgass végig figyelmesen, mert gyorsnak kell lennem. Kicsit sietős lesz ez a beszélgetésünk de később még részletesen beavatlak mindenbe. Nézz
körül – Mit látsz? Hangulatos belvárosi kávézó, az összes sárgaréz, és aranyfüsttel fújt bútor, az összes jéggel teli szeszesital – ez mind csak díszlet. Az egész világunk ilyen lett. Ott a szemközti asztalnál éppen előkészítenek egy fontos energetikai üzletet, kis korrupcióval megfűszerezve. amott pedig árva gyerekek eladásáról tárgyalnak. A szövetségünk azoknak szól, akik képesek látni és hallani, majd utána nem tudják figyelmen kívül hagyni, amit mások közönyösen ignorálnak vagy szánt szándékkal elfednek. Ma már vannak olyan cégek, amelyek más országok gazdaságát meg tudják roppantani, kormányok, amelyeknek olyan titkai vannak, hogy ha az emberek megtudnák, az egész világnézetük összeomolna. Nem az összeesküvés elméletek léteznek, hanem az a bonyolult nemzetközi szövetség, amelyek olyan szövevényesek, hogy több kontinenst beháloznak és befolyásuk története több évtizedes. Az Ő érdekük, hogy az emberek inkább elhiggyék a konteókat, és végletekig megosztottak legyenek. Mégis valahol ebben a csavaros összevisszaságban vannak olyan igazságok, amelyeket annyira mélyen elástak, hogy már alig vannak olyanok, akik ismernék őket. Sokan meghaltak azért, hogy ezek az igazságok ismét felbukkanjanak. Én azt akarom, hogy ezek az információk, ha kell kijussanak a közvéleményhez, ha kell, akkor pedig védve maradjanak. Szükségem van olyan megbízható személyekre emberekre, mint te, akik hajlandóak ásni. Te és a csapatod, most egy nagyobb kollektíva részesei lehettek. Most mennem kell, tudod hogyan érsz el minket. Addigis maradj éber és kíváncsi! A számlát már kifizettem.