A mesélő neve: Szilágyi Péter
Rendszer: OVA
Játékosok száma: 5 fő
Helyszín: 10 Minutes Bistro
Az ódon katedrális falai irigyen nézték a közöttük kígyózó felvonulást. Szinte már vásott szemmel vesézték ki az abban résztvevő emberek lényegét, hiszen a halandóknak csak évtizedeken keresztül kellett elviselniük az idő múlását. De nekik? Egyikőjük sem tudta, mennyi ideje álltak már itt. Változatlanul. Vagy változóan. Az ég felé törekedve. Egymást keresztezve. A föld felé törekedve. Megtört láncolatba állva. Pont olyan elrendezésben, ahogy mesterük aznap megálmodta.
Irigység áradt belőlük díszes, gótikus mivoltuk ellenére és talán a felvonulás is megérezte ármányukat, hiszen egy pillanatra megállt.
A díszesnél díszesebb ruhákba öltözött népség sugdolózni kezdett, de a falak már rég éles füleket növesztettek és így az élők hiába próbálták leplezni céljaikat, szavaik kristálytisztán eljutottak a világ összes létező tájára.
„Excellenciás uram,” szólalt meg végül egy férfi hang, aki a legdíszesebben öltözött figurához beszélt. Hangja súlyt hordozott magában, hiszen mindenki elhallgatott annak éterbe lépésekor. „Megtaláltuk őket.”
„Mind az ötöt?” kérdezett vissza az excellenciás úr.
„A pontos számot nem tudjuk, excellenciás uram. De mindegyik megvan.”
„Nagyszerű. Nagyszerű!” Az excellenciás úr térdre rogyott. Szemei könnybe lábadtak és arcát eltorzította a megváltás esélyének tudata.
„Akkor hát nem veszett el minden remény! Végre véget vethetünk ennek a Rémálomnak.”
A felvonulás is térdre rogyott és futótűzként szabadultak el az izgatott beszélgetések. A szavak egymáshoz értek, olyan lármát csapva, amelyet már a falak érzékszervei sem tudtak értelmes beszéddé tenni. De nem is kellett nekik, hiszen tudták a dolgukat: azon nyomban figyelmeztették mesterüket, hogy az Álom létezése veszélyben forog.