Fényes Szelek – Tales from the Loop

  • Dátum: szeptember 13
  • Helyszín: 10 Minutes Bistro
  • Cím: Futó u. 47-53,, 1082 Budapest
  • Elérhető helyek: 0(4)
  • Mesélő: Hellner Balázs

Jolán dühösen robogott ki a városházáról. A szőke, váll alá érő göndör haja dühös kígyókként tegergőztek és apró, fehér pöttyös, meggy piros szoknyája úgy háborgott, mint a Balaton vihar idején. Neki dőlt a földszintes, neobarokk stílusban épült épület falának és az indulattól remegő kézzel meggyújtott egy Helikont. Egy pillanatra lehunyta a szemét, miközben nagy sóhajjal kifújta a füstöt.
„Piszkos lesz a blúzod” mondta Berci, miközben ő egy gyűrött, piros Symphoniát.
„Köpök rá!” mordult fel Jolán és megajándékozta barátját és kollégáját egy villámló pillantással.
„Szarul ment a dolog?” kérdezte Berci a fogai között a cigarettával. Bézs szövet nadrágot viselt, hozzá pár árnyalattal sötétebb inget. Az ember akár nyaralónak is nézhette volna, ami nem lenne meglepő Balatonvásárhelyen, egy kődobásnyira Csopaktól, Alsóőrs és Balatonalmádi között. Pedig már ki tudja mióta itt él a családja?
Jolán és Berci a helyi iskolában voltak tanárok, Jolán ének-zenét, míg Berci matekot tanított. Mindketten fiatalok és lelkesek voltak, emellett Jolán volt a helyi úttörő mozgalom elnöke is. Legalábbis eddig.
Már két éve nem hangzik fel az induló a balatonvásárhelyi táborban. Az árak megkúszank felfelé. Pedig Jolán ott volt a budapesti tüntetésen és a Páneurópai Pikniken és nagyon lelkesen szavazott az első szabad választáson. Aztán, a KGST és a Szovjetunió összeomlásával rájött, hogy már nem elég írnia a tanácselnöknek vagy a Magyar Úttörő Szövetségnek, ha szüksége van valamire az okaktáshoz vagy a táborokhoz. Még 92-ben meg tudták tartani a tábort, nagyrészt a szülők adományaiból, de tavaly már nem. Pont akkor, amikor ő lett az elnök.
„Szarul” bólintott Bercinek. „A polgi azt mondja, hogy a gyerekek kedvéért ad némi önkormányzati támogatást, de ifjúsági tábornak kell hívnunk, és…”
Berci bólintott. A nadrágja zsebéből elővett egy laposüveget és Jolán felé nyújtotta. Jolán elfogadta és alaposan meghúzta, annak ellenére, hogy csak délelőtt 10 óra volt. Máskor hevesen kioktatta volna Bercit, hogy délelőtti ivás az alkoholizmus előszobája, de most elfogadta a törkölyt. Néha kivételt kell tenni. Berci nagyapjának volt egy kis szőlője a kertjében, amiből egész remek bort és pálinkát tudott készíteni.
„Szóval már csak egy dolgot tudunk tenni” vette vissza Berci a flaskát és ő is meghúzta. „Összehozzuk nekik a világ legjobb táborát.”

A játék 1994 augusztusában fog játszódni, mégpedig egy gyerektáborban a Balaton északi partján, Balatonvásárhelyen. 10 és 15 éves kor közötti gyerekeket fogtok játszani, akik nyári táborban vannak a helyi úttörő táborban. Az úttörő tábor korábban nagy népszerűségnek örvendett a szülők körében és a gyerekek többsége között is, sokan csalódottak voltak, mikor tavaly nem került megrendezésre. Ezért örömmel fogadta mindenki, hogy idén is lesz tábor, csak más néven. A tábor kifejezetten olcsó, két hétre pár ezer forint gyerekenként, így akár szegényebb családból származó gyerekek is tudnak jönni. A játékban jelen van misztikus vonal is a TftL sci-fi témája mellett valamint alapvetően survival horror lesz, olyan témákkal, mint az izoláció, az elhagyatottság, az elemekkel szembeni küzdelem és az, hogy meddig megy el valaki a túlélésért.

Kép: Úttörő-mozaik, Benkő Gabriella Emese, Mátraverebély