Egy távoli üvöltés a ködben.

Zihálás.

Rohanó léptek topogása.

Egy tompa, kongó tárgy ütődése a kövön.

A menekülő férfi kétségbeesett nyögései ahogy válla felett visszatekint a mögötte botladozó, csoszogó, bukdácsoló arctalan förmedvényre.

Ahogy a kórház ajtajához ért, gondolkodás nélkül feltépte az ajtót, majd becsapta maga mögött. A tüdeje égett, a térdei remegtek, minden sejtje sikított az átélt élményektől és a testi megerőltetéstől. Még most sem tudta elhinni amiket látott azóta, hogy elérte a várost. Mintha a lelke legmélyebb pontjáig megremegett volna minden egyes porcikája.

Azok a valamik nem tűntek olyan idegennek. Az egyiknek hosszú sárga ruha fedte csontvékony testét, egy másik gennyedző daganataira volt kórházi kötés feszítve, egy harmadik karmolászó körmeit ismerős lakkozás díszítette, mintha…

Mintha…

Mintha…

Nem, ezt a gondolatot elhessegette gyorsan, nem akart belegondolni a lehetőségbe…még lehetőségként sem akarta tekinteni…az nem lehet, az kizárt, az-

Töprengését hatalmas robajlás szakította meg, mintha az egész épület hatalmas nyögéssel akart volna összeomlani. A falakról leomlott a vakolat, a csempék repedeztek, az üveg megrepedezett és szilánkokban hullott szét.

Aztán ahogy az épület új alakjába helyezkedett, Timothy meghallotta az acél csikorgását a rozsdás vason.

Valami közeledett. Valami éhes. Valami régi. Valami…

…valami rozsdával lepett és sötétségbe öltöztetett.

(Megjegyzések: Angol nyelvtudás hasznos, de nem létfontosságú, világismeret hasznos, de nem szükséges, könyvet, karakterlapot adok, karakteralkotáson végig tudok vezetni ha kell, néző becsatlakozhat.)