„Minden éjjel… MINDEN… ÉJJEL.. Ugyanaz a rémálom… látomás vagy rémálomszerű látomás kísért…
Az altatók és a nyugtatók pedig nem nagyon hatnak, mintha immunis lennék rájuk… Mi ez? Miért történik ez velem!?
Éjszaka van. Elszöktem otthonról. Menekülni akartam, de aztán valami megváltozott: valami hívni, vonzani oda, arra a helyre… arra a tetőre. Nem tudtam ellenállni a hívásnak és mindig ott kötök ki ANNÁL az épületnél. Nem is szabadna itt lennem, de tudom, hogy mr nem tudok menekülni… DE akarok egyáltalán menekülni? Fel kell jutnom a tetőre… miközben felfelé haladok, mintha neveket mormolnék vagy csak értelmetlen szavakat?
Fent pedig a Vörös Köpenyes, csuklyás, aranymaszkos alak vár rám, hol egy trónon ülve, hol az épület peremen, hol a tetőre vezető lépcső tetején, mindig máshol és mindig más maszkot visel. Mintha mondana is valamit és utána zuhanok lefele, bele a szemetes konténerbe… És ekkor mindig a saját verejtékembe fürödve felriadok…”