Warning: Kontrollvesztés, veszteség, karakterhalál, emberek ellen elkövetett bántalmazás és erőszak megjelenítése, 1251. korszellem, vallási kényelmetlenségek.

Litván nagyfejedelemség, június 22. napnyugta után az Úr 1251. esztendejében.
Sír. Teli torokból zokog, pedig legalább tizenhárom telet látott. Úgy visít, mint egy csecsemő. A torkából feltörő hang belevész a végtelen tájba és a többiek zajába, majd összemosódik egy éles sikollyal. A fájdalom sikolyával és a kéj mocskával. Puff-puff puff.

Heinrich von Dassel iszonyatos fejfájással ébredt. A szalmavánkos felnyögött alatta a felpattanó testének súlyától. Fájdalom szúrt a jobb szemébe, ami egészen az agyáig hatolt. Az a rajnai bor, majd a sok sörital, szörnyű munkát végzet a koponyája alatt. -Puff-puff-puff! -Követelőzött a nem túl finom kopogás a faajtón túlról.
-Megyek má’! Ki vagy?!
-Daugirdas vagyok Her Ritte!
– a suttyó szláv anyádat kell felkelteni az embert? -Herr Ritter. –javította – Jövök! – felállt és a fájdalom lecsapott.

Táncolnak a fák között. A tűz megvilágítja fedetlen tagjaikat. Szemérmetlenül táncolnak a pogány szajhák a tűz körül. A füst édes és buja illatokkal tölti meg a levegőt. Énekelnek, furcsa nyelvükön csilingelnek a szavak, ugrásaik a csillagok felé repítik őket, miközben ringanak csípőik és fehér kebleik a szellőben.

Meglelte az egyensúlyát majd megdörzsölte a szemeit. -Herr Ritter! Attól tartok sürgős az… – AZT MAJD ÉN ELDÖNTÖM! – bömbölte és az ajtó irányába indult, mire újra megszédült.

Dietrich két apródja mutatja nekik az utat a ligetbe, a törzsfő fiai. Ludolf ront rájuk először. Vaskesztyűjével arcon gyűr egy szeplős szőkét. Megragadja egy másik csuklóját, leteperi és azonnal rákényszeríti magát ott a fűben. Nem értik mi történik. Elfutni sem próbálnak a döbbenetükben. Sorra kézre kerülnek. Az a kis vörös…

A lovagparancsnok kinyitotta az ajtót. Vele szemben a bamba képű Daugirdas rámeredt az esti homályban, majd hadarni kezdett – Her Ritte… a liget… a liget kizöldült. Nem csak kizöldült, de a fák visszanőtek, és tele vannak levelekkel és…

-Sok lesz ez így ébredés után. Menjünk vacsorálni és jelentesz értelmesen.

-SIKOLY!

…nagyon fiatal. Nem érti mi történik vele, csak a teste felel, de már az övé. Már senki másé nem lesz. Mert az övé. A halottakat egy kupacra hányják. Előkerülnek a szedett vetett rongyaik is. Bernhard elkezdi őket letakarni. Az ostoba hülye. Felgyújtják a pogányok tanyáját és ellovagolnak, hátra sem nézve.

Ez a sikoly már nem a tegnapesti boszorkány ölés utáni lakoma miatti borgőz műve volt. Von Dassel lovagkapitány körbe tekintett, keresve a hang forrását a cölöpváron belül. Majd szemei megállapodtak a mozdulatlan Daugirdason. Eldöntötte, hogy arcon törli a mihasznát, de észrevette, hogy annak arcára valami borzalmas rettenet fagyott élete utolsó pillanatában. A katona lassan előre dőlt, a hátából furcsa fatákolmány állt ki: mint egy kereszt, amit két letört, elszenesedett ágból kötöztek volna össze. Heinrich hátrébb lépet és a kardja után nyúlt. Egy istenkáromló pogánynak sem fogja olcsón adni a bőrét. Valami ekkor csattant a szobában. Sarkon perdült, már nyoma sem volt benne a tegnapi tivornya gyengeségének. Megjárta a Szentföldet, nem egy litván tákolt erődben fog megdögleni valami írástudatlan bugris kezétől. A háta mögött mozdult és tudta… Nem értette mi történt vele, csak a teste felelt, de már az övé volt. Már senki másé nem lesz. Mert az övé lett. A hang a fejében a sajátja volt, de nem ő sorakoztatta a szavakat: – Nem érted mi történik. A tested felelni akar, de nem hagyom, hogy meghalj. Addig nem, amíg az enyém nem leszel német. Már csak az enyém leszel, a kereszten függőnek úgysem kellesz. Az enyém lettél. – és a nő bele kezdett véres munkájába.

Június 23. hajnalban a Kur-öböl déli partján elhelyezkedő, Venté nevű falu melletti livóniai lovagerődöt úgy hagyták el fejvesztve menekülve a katonák, a szolgák, és jobbágyok, mint akiket az ördög kerget. Nem állt messze az igazságtól ez a meglátás. A tíz méter hosszú és öt méter széles fa kápolna tetején, a Krisztus dicsőségét hirdető kereszt megfeketedett, mint az üszök marta fal. Az ácsolt tető falapjai közül faágak lógtak ki, sorban öt is. Ördögi zászlók voltak ezek, torz lobogói öt lovagnak, akiknek lenyúzott bőrét közszemlére helyezte valaki, testüket pedig ki tudja hova rejtette.

Megjegyzés: a mese témája erős felütésű, ezért egyértelműen nem mindenkinek való, ahogyan az én sötét humorom és teátrális elemektől tarkított, groteszk mesélői stílusom sem. Ha felkeltette érdeklődésed ez a sötét középkori történet, és jól esne egy érzelmi hullámvasút, szeretettel várlak az Árnyasligetben pénteken! Janó